Nem ma volt, hogy Alouette mém-re hívott és most ugyanerre a
játékra újabb meghívást kaptam Modorkától. Rég nem írtam ide,
benézni is egyre ritkábban nézek az oldalra. Megnyugtattak,
pontatlan a megfogalmazásom, nem kötelezettségről, csupán egy
felkérésről van szó, hogy írjak. Bárhogyan is legyen, megígértem,
de azt viszont nem ígérem, hogy maradéktalanul teljesítem a
feltételeket.
1. Tölts fel egy képet magadról, olyat, ami az albumodban
neked a legjobban tetszik!
A mutatvány már rögtön bukott is. Mivel majd minden esetben én
fényképeztem az eseményeken, kirándulásokon, körülnézve az
albumomban mindössze egyetlen kép van magamról, az is több éves,
valamint nem is tetszik. Az a kevés ember, aki innen személyesen
ismer, fel tudja idézni a képemet, bármilyen rég is találkoztunk, a
többieknek pedig a fantáziájára bízom, hogy milyennek is
képzel.
2. Írd le röviden mivel töltöd legszívesebben a szabad
idődet!
Erősen gondolkodnom kell, mert az utolsó hosszabb szabadidőm elég
rég volt. Legfőképp a munka teszi ki a napjaimat, legyen az
hétköznap vagy hétvége. De amikor lélegzetvételhez jutok a
robotból, akkor szívesen bringázom, kirándulok, főzök, /bár ezt
legszívesebben mostanában már csak akkor, ha van hozzá társaság
is/, írok, olvasok.
3. Mi a kedvenc ételed, italod?
Tojásos lecsóból bármikor és bármennyi jöhet. Amúgy évszak és kedv
függő, hogy éppen milyen kajára áhítozom. A múltkor elindultam a
piacra káposztáért, mert éppen káposztás tésztát kívántam meg
aznapra. Aztán odaérve megláttam egy szép szál füstölt kolbászt és
bevásároltam paprikás krumplihoz. Most hétvégén egy hirtelen
elhatározással rakott krmplit, előző hétvégén reggel az ágyból
kipattanva az első gondolatnak megfelelően juhtúrós sztrapacskát
készítettem. Mondhatni, mindenevő vagyok. Bár a kérdés nem
vonatkozott rá, de amit nem igazán szeretek, az a belsőségekből
készült ételek /kivétel a máj/.
Kedvenc italom nincs. Van, hogy egy sört kívánok, van, hogy szőlő
szörpöt szódával, fröccsöt vagy forralt bort, gyümölcslevet,
buborékos ásványvizet... De ha bármelyiket megkívánom és nincs
itthon, akkor nem lehetek olyan lusta, hogy el ne bringázzak érte a
legtávolabbi boltba.
4. Milyen állatot tartanál, ha lenne rá
lehetőséged?
Egyértelműen kutya. Most épp egy - hozzáértő szerint valami tacskó
és erdélyi kopó keverék - ugatja itthon a számunkra sokszor nem
látható valamit, de a kedvencem az újfundlandi. Nem volt még
lehetőségem rá, hogy ilyen kutyám legyen, és állítólag a mi
klímánkon elég sok vesződéssel jár a tartása, de volt már egy
németjuhász és újfundlandi keverékem. Igaz, újfundlandira csak az
ujjai között feszülő hártya emlékeztetett. Nagyon szép kutya volt,
őt is imádtam.
Hogy kiket hívnék meg a játékra? Ilyen késői teljesítés után a
legtöbb ember már rég megírta a saját mém-jét. Két embertől
szívesen olvasnék hasonlót, de most láttam, hogy
Szira elbúcsúzott, Fren pedig
szintén régen írt, mint én. Azért egy próbát megér a
meghívásuk.
Mindig is szerettem tanulni. A suliban nem volt számomra
"szeretem" vagy "utálom" tantárgy.
Irodalom órára sem kellett hat ökörrel berángatni és sosem
nézegettem a fali órát, hogy
"jaj, mikor lesz már vége?".
Minap az MR1 anyanyelvi műsorát hallgatva jutott eszembe egy
történet, ami még szakközép
iskolában esett meg velem. Verset elemeztünk közösen, ami ugye
általában úgy szokott
kezdődni, hogy elgondolkodunk, mit is akart kifejezni a költő a
soraival.Nos, én is
elmondtam a saját verziómat, mire a tanárnő közölte, hogy ennek épp
az ellenkezője az igaz.
Mindig is tiszteltem a nagyobb tudást, de akkor azért
elgondolkodtam és szóvá is tettem:
Miért nem lehet igaz az, amit én kifejtettem, és miért lenne igaz a
tanárnő gondolatmenete?
A költői képeket világosan, prózában sosem fogalmazta meg a költő.
Én sem és a tanárnő sem beszéltünk vele erről, de még csak olyan
ember írását sem olvastam - mint kiderült, a
tanárnő sem -, akinek elmesélte volna a költő, hogy mit is akart
elmondani a sorok között.
Persze, az életrajzából lehet következtetni az épp aktuális
lelkiállapotára, az érzelmeire,
de az a vers - milyen jó is lenne emlékezni, melyik volt az - egy
olyan időszakban íródott,
amit az életút szerint is a pangás jellemzett, vagyis semmi
érdemleges nem történt vele az
időtájt. Mindenesetre a leckét megtanultam, a verselemzést úgy
mondtam el, ahogy
megtanították.
.
.
.
Az anyanyelvi műsoron túl még egy dolog volt, ami előcsalogatta ezt
az emléket. Egy - talán
csak számomra új - dalt hallottam a rádióban. Mint kiderült, a
szövegírója egyik kedvencem,
Müller Péter Sziámi. Megkerestem a videomegosztón, ahol élénk vita
alakult ki, hogy mit is
akar kifejezni a dal? Mindenki beleképzeli a saját sorsát, a saját
életének egy-egy
epizódját, van esetleg valami aktuális közéleti mondanivalója vagy
egyáltalán, csak
értelmetlen sorok összessége, ahol néha a sorok végén ott van a rím
is? Döntse el mindenki
maga, az ezzel kapcsolatos saját gondolataimat pedig most megtartom
magamnak.;)
Nem vagyok több, mint anyag: bomlok,
Menekülök innen hanyatt-homlok.
Folyton homlok, ha lehet, hanyatt,
Odaadó vagyok: bomló anyag.
Nem vagyok több, mint alkalmi társad
Alá is fekszem az aktualitásnak,
Ha éppen kidobsz, de semmi másnak,
Bárcsak volna erőm, hogy váltsak
ll: Odaadó vagyok
Bomló anyag,
Ami beléd épül, míg el nem fogy,
Levegő, emlék, ellenpont.
Levegő, emlék, ellenpont. :ll
Nem vagyok más: egy pötty a kockán
Alulra perdül a lendület fogytán,
Meghat az ötlet, hogy négy meg három
Az egy meg hat, de a kettő a párom
ll: Odaadó vagyok
Bomló anyag,
Ami belédépül, míg el nem fogy,
Levegő, emlék, ellenpont.
Levegő, emlék, ellenpont. :ll
Nem, nem rád haragszom. Hogyan is tehetném? Hisz te vagy az, aki
mindig ott állt és ott áll mellettem, akire mindig számíthatok, ha
valami megoldhatatlannak tűnő problémám van. Nem esett nehezemre
bocsánatot kérni sem. Nem kellett volna rád mordulnom, nem kellett
volna foghegyről válaszolgatnom.
Tudod, van olyan, mikor az ember szeret egyedül lenni. Elmélkedik,
a megoldásokon töri a fejét. Ilyenkor csak fekszik becsukott
szemmel, nem a megváltoztathatatlan múlton, hanem a jövőn
gondolkodik. A hogyan továbbról. Megpróbálja összegezni a
tanácsokat, próbál erőt meríteni a közel- és régmúlt pozitív
eseményeiből, melyekből - valljuk be - nem túl sok volt az elmúlt
pár évben. Eszébe jut, hogy mások hogyan gondolták megoldani a
hasonló problémáikat és ezt végül milyen sikerrel tették. Aztán
mégis óhatatlanul beugranak olyan gondolatok is, amikről tudja,
hogy ő maga semmit sem tehet ellene - vagy inkább érte. Mégis
cselekvőképtelennek érzi magát. A legrosszabb pedig, amikor ez
utóbbi gondolatok kezdik eluralni az agyát. Végül ez mind kezd
összekuszálódni, egyetlen hatalmas, átláthatatlan, valami ronda,
majd szép, szivárvány színű gömbbé alakulni és váratlanul elnyom az
álom. Édes ez az álom, olyan, amiben minden szép, minden
csodálatos, amelyben gondnak nyoma sincs és ahol mindenki
boldog...
Ekkor nyílik az ajtó, az ember felriad, a sokszínű gömb pedig
szétdurran, mint a mesebeli kisgömböc. Az álmok eltűnnek, a gondok
pedig még magasabban tornyosulnak fölé, mint ezt megelőzőleg.
- Alszol? - kérded.
- Nem - válaszolom ilyenkor szinte mindig. De most hozzátettem egy
kihangsúlyozott szót, mellyel a mondat végül így hangzott:
- Már nem.
Nem sértődtél meg, én mégis sértőnek éreztem. Egy szó és benne
minden feszültségem. Te voltál az, akire ez a feszültség egy
pillanat alatt ráborult.
Máskor mindig meghallgatom, hogy mi történt a Való Villában, mi van
a szomszédokkal, hogy kevesebb lett a villanyszámla, mint amire
számítottál, hogy melyik üzletben mi az akciós. De most úgy éreztem
felrobbanok. És ilyenkor még egyetlen szót, egy mondatot is képes
vagyok cinikus hangsúllyal kiejteni. Hidd el, nem akartalak
megbántani! A látszat az, hogy magam számára ez a mondatom
sokkal rosszabbul esett, mint számodra. Te már el is felejtetted.
Mert ismersz. Úgy, mint senki más. Bennem - a bocsánatkérésem
ellenére - mégis maradandó nyomot hagy. És odakerül az állandó
gondolataim közé.
Újra itt vagyok. Tekintetem a távolban keresi azt a
határvonalat, ami elválasztja az ég és a víz kékjét, az álmot és a
valóságot. Hallgatom a habok zúgását, nézem, ahogyan a víz kiönt,
majd visszahúzódik a kavicsos parton. Zsebre dugott kezemben
szorosan markolászom a Kavicsot.
Akkor is ugyanígy álltam itt. Néztem a végtelen vizet, majd a
lábam elé pillantva észrevettem Őt. Másnak talán fel sem tűnt volna
vagy ha meg is látják, ott hagyják, hisz nekik első látásra olyan,
mint a többi. De nekem nem. Amint ránéztem, a napfény még
ragyogóbban tükröződött vissza róla.
A díszek, és a többi értékes dolog mellett kapta meg jól
megérdemelt helyét a polcon. Mások csodálkoztak, mit keres ott egy
ilyen kis semmiség, egy egyszerű kavics. Nem tudtam megmagyarázni,
de nem is akartam. Nekem elég volt, ha napközben rágondoltam és
máris jobb kedvem lett. Elég volt, ha felidéztem azt a különleges
ragyogását, amit rajtam kívül senki más nem láthatott. Azt a
ragyogást, ami egyedül nekem szólt. A Kavics sosem volt szomorú, de
azt észrevettem, hogy igazából csak akkor fénylett, ha a közelében
voltam. Ránéztem, minden nap óvatosan leemeltem a polcról,
simogattam, forgattam...
A hosszú évek alatt semmit sem vesztett a fényéből.
Felmelegített és felmelegítettem mindig, ahogy a kezembe vettem.
Hosszú idő kellett, mire rájöttem, hogy a Kavicsnak az övéi között
a helye. Zavart fénnyel tiltakozott, mikor elindultam otthonról és
zsebre tettem.
Most itt állok. Ott válunk el, ahol találkoztunk. Előveszem a
zsebemből. A semmiből egy vízcsepp jelenik meg rajta. Mintha
könnyezne. Ujjammal óvatosan letörlöm róla, egy utolsó simogatás,
egy utolsó pillantás...
A tenger moraja elnyelte a csobbanás hangját. A víz még
hangosabban zúg, még vadabbul veri a mellettem meredő sziklát. A
Nap is elbújt, sötét felhők gyülekeznek a távolban, a szél egyre
erősebben próbál eltolni a parttól. Rettenetesen hiányzik!
Megindulok a tenger felé... A víz egyre magasabb, derékig, most
pedig már a mellemig ér. Egy pillanatnyi fájdalmas érzés, ahogy
elmerülök. De a csoda mindent feledtet. A Kavics a fizika
törvényeit meghazudtolva ott lebeg a vízben a szemem előtt. Vakító
fény árasztotta el a víz alatti világot. A Kavics most már
végérvényesen hazatalált és én is vele lehetek. Örökké.
A lány felszállt a buszra és leült a dupla ülésre. Nem az ablak
mellé. Nem volt kíváncsi az elsuhanó - amúgy is unalomig ismert -
tájra. Inkább kívülre ült, a legtöbb utas szokását átvéve: "Csak
végső esetben üljön mellém bárki is."
A piacnál egy idős bácsi szállt fel két hatalmas szatyorral.
Odatoporgott a lányhoz.
- Megengedi?
A lány felállt, szájával nem grimaszolt, mint sok korabeli fiatal
hasonló esetekben. A bácsi berakta a belső ülésre a csomagjait és
leült - kívülre. A lány arcán először enyhe zavar látszódott, majd
körbenézett és mosolygott az utastársaira, akik
visszamosolyogtak.
Ő megengedte.
Azt mondják a bölcsek, sosem késő az álmainkat megvalósítani.
Biztosan igazuk van. Bár sokan próbálnak gátolni, kevesebben
segíteni, de te rendületlenül küzdesz, hogy elérd a célod. Viszont
vannak dolgok, amik nem csak rajtad múlnak, mégis próbálod
tűzön-vízen keresztül vinni a terveidet. Ha belátható időn belül
nem jársz sikerrel és ezzel együtt nem találsz új célokat,
reményvesztetté is válhatsz. És a "belátható idő" is relatív, mely
függ az álmod nagyságától és függ a habitusodtól, a kitartásodtól
is. Valamint vannak célok, melyek elérésében folyamatosan, szinte
egy életen át reménykedsz és már te sem hiszel a
megvalósíthatóságában, a remény mégis életed végéig ott él a szíved
mélyén. Hogy talán egyszer hazaérsz.
Karinthy Ferenc: Kései
álom
- A hirdetésre jelentkezem.
- Melyik hirdetés?
- Az önök hirdetése. Hogy az Állami Balettintézet felvételre keres
jelentkezőket. Hát itt volnék.
- Nyolc-kilenc éves fiúkat és leánykákat.
- Igen. Olvastam az újságban.
- Erre akar jelentkezni?
- Engedelmükkel.
- Bocsánat, ön hány éves?
- Hatvan múltam.
- És hány kiló?
- Kilencvenhárom. Tudom, kissé túlkoros vagyok. De nagyon fogok
igyekezni. gyerekkorom óta álmom, hogy balettáncos legyek.
- Attól tartok, kissé elkésett.
- Igazán egész komolyan venném. Nem sajnálom a fáradtságot. A
súlyomból is ledolgozhatnék valamicskét.
- Nem megy, uram.
- Bizonyos, hogy nem?
- Nem.
- Kár. Egy álommal kevesebb.
Képek nélkül...
1. Vannak dogok, miket mindig
elfelejtek,
és vannak dolgok, mikre mindig emlékezem.
Vannak dogok, miket örökre felednék,
és vannak dolgok, miket újra kezdenék.
Egyszer életemben elsuhant mellettem egy gyönyörű lány,
hagytam eltűnni könnyelműen, a szerelem volt talán.
2. Vannak dolgok, ha tetszik, hát megveheted,
és vannak dogok, a fiókba elteheted.
Vannak dolgok, leírhatod egy lapra,
és vannak dolgok, mikkel nem jutsz ötről hatra.
Egyszer életemben elsuhant mellettem egy gyönyörű lány,
hagytam eltűnni könnyelműen, a szerelem volt talán.
Arra sosem emlékezünk, ami nem jut eszünkbe.
Arra sosem emlékezünk, ami nem jut eszünkbe.
Arra sosem emlékezünk, ami nem jut eszünkbe.
Arra sosem emlékezünk, ami nem jut eszünkbe.
Alouette posztjának köszönhetően elkezdtem felidézni azokat a
zenéket, amiket a '70-es, '80-as években hallgattam. Nagy kedvencem
volt a Napoleon Boulevard és rajtuk keresztül eljutottam egy olyan
formációhoz, amelyről eddig nem hallottam. Az Erdész Róbert
billentyűs, szövegíró ötlete alapján megálmodott együttes /Ullmann
Zsuzsa - ének, Bogdán Csaba - gitár, Szentmihályi Gábor - dob,
valamint közreműködött még Demeter György, Auth Csilla, Kollár
Attila és Muck Ferenc/ mindössze egy albumot készített.
Meghallgatva a Cabaret fellelhető számait, személy szerint
sajnálom, hogy ilyen rövid életű volt a zenekar.
Eredetileg arról szerettem volna írni, hogy hívhatja a BKV
harminc naposnak a bérletét, az akkor is havi bérlet marad. Ma
megvásároltam a "30 napos" bérletemet 31-étől, amely február 28-ig
érvényes. Ez, akár hogy is számolom, 29 nap. Vagyis havi bérletet
kaptam.
Szóval ez lett volna az eredeti téma, de belefutottam egy
blogbejegyzésbe és úgy gondolom, egy ilyen figyelmesség nagyobb
publicitást érdemel az én apró bosszankodásomnál.
A poszt itt olvasható és ahogy írója megjegyzi: "a BKV
milliárdokat költhet hirdetésekre és PR kampányokra, de a cég és a
dolgozók jóhírét csakis az ilyen beszámolók és utasészrevételek
viszik tovább."
Fokhagymás olajon megpirítottam 30 dkg, vékony csíkokra vágott,
sózott, borsozott csirkemellet. A húst kiszedtem, és a maradék
olajon fél csomag kínai zöldségmix-et, (épp volt a fagyasztóban, de
meg is vásárolhatók a friss zöldségek: sárgarépa, póréhagyma,
káposzta...) egy vékonyra felcsíkozott kaliforniai paprikát, egy
fej csíkokra felszeletelt vöröshagymát, egy doboz feldarabolt
ananászkonzervet, néhány bébikukoricát pároltam, pirítottam.
Ráöntöttem az ananász konzerv levét, egy kis húsleveslét /húsleves
kockából/ és felforraltam. Közben egy tálban összekevertem a
következőket: Egy 140 grammos sűrített paradicsomot, ketchupot,
sót, borsot, kristálycukrot, ecetet, szójaszószt. Végül ezt az
elegyet a zöldségekre öntöttem és első rottyanásig melegítettem.
Mivel az adag kicsit nagyra sikerült, a felét a fagyasztóba tettem,
a maradékhoz pedig hozzáadtam a pirított csirkemellet és szintén
összeforraltam. /Hússal együtt nem ajánlatos lefagyasztani!/
És hogy miért férfias a recept? Mert hozzám hasonlóan sok
férfitársam nem recept, hanem érzés szerint főz. Ahogy
olvashattátok, én sem tudtam a legtöbb összetevőhöz mennyiséget
írni. Mert nem néztem, csak pakoltam mindent belefele. Addig, amíg
olyan íze nem lett, ami a nevének megfelel. De a neten találhatók
édes-savanyú mártás receptek. Bár Ben bácsi üvegesének sem vagyok
ellene, de biztos vagyok benne, hogy aki egyszer ezt elkészíti,
valaha megkívánja és lesz egy szabad órája, az inkább maga főzi meg
a saját szája íze szerint.
Egész évben jó voltam,
szót fogadtam a szüleimnek. Majdnem egész évben jó voltam és
legtöbbször szót fogadtam a szüleimnek. Ezért kérlek, hozz nekem
egy pokemont! Ilyet:
/Újságból kivágva és a levélre ragasztva/
Az öcsémnek hozz egy autós szettet!
Apának egy focicipőt, anyának pedig egy jó állást. Ha megteszed,
ígérem, jövőre is szót fogok fogadni. Ha nem, akkor így
jártam."
A levél 13 évvel ezelőtt született. Írója pénteken volt húsz éves.
Isten éltesse sokáig!
Egy, az alább idézett válaszból könnyen kikövetkeztethető
kérdésre az egyik - a neve ez esetben nem lényeges -
blogszolgáltató illetékese többek között a következőt
válaszolta:
Ilyen
esetben "úgy vettük észre, hogy csak az öntisztítás segíthet,
maga a szolgáltató csak az ezt erősítő tendenciákat tudja
támogatni. Direktben nem léphet fel, mert akkor "beavatkozónak"
vélik. Tehát a közösség hangulatát a véleményformálói, és hangadói
erkölcsi érzéke, tartása adja meg."
Most már csak az a kérdés, hogy jelen szolgáltató - amennyiben
hasonlóan vélekedik - szerint kik alkotják a közösséget, kiknek a
véleménye a fontos, ki az a hangadó, aki(k)nek az erkölcsi
érzékével egyetértenek és szerintük az utóbbi egy napban megjelent
hasonló jellegű posztok már az öntisztítás megkezdését jelentik-e?
Mert ha igen, akkor végre lehetne támogatni az ezt erősítő
tendenciákat.
Húsvéti posta - Nem, nem a postás járt felénk Húsvét napján... Nem is szórólapoztak vagy reklámújságokat dobáltak a postaládákba. "Mindössze" két kislány szerzett kellemes meglepetést a környéken lakóknak. Ezt találtam te...
Hétágra süt a nap - Milyen sok kifejezés épült be anyanyelvünkbe és használjuk őket úgy, hogy a legritkább esetben gondolkodunk el az eredetetén. Valószínűleg csak én vagyok olyan ..., hogy eszembe jutnak ilyen sületlenségek, vajon mié...
Ellopták a humoromat - Legalábbis megpróbálták. Két (vagy három?) ember sokat tett azért az elmúlt hónapokban, években, hogy csak a gondokkal foglalkozzam és elfelejtsem, milyen az, jókedvűnek lenni. Többen vallják, hogy a humor sok gondo...
